A Sinus-Networks Kft. technikai blogja

Amikor a kereskedő létrára mászik - ALTAI Super Wi-Fi teszthálózat kiépítése

2015. február 16. - Povázsai Laci

Bizony vannak olyan pillanatok, amikor még a kereskedőnek is föl kell állnia a jó puha székből és ingujjat feltűrve szerencsét kell próbálnia a gyakorlat vékony jegén... Nálunk erre viszonylag sokszor akad lehetőség, mint például most, amikor megérkeztek a várva várt újdonságok az ALTAI-tól és mi úgy gondoltuk, hogy rögvest ki is próbáljuk őket, ezzel egy időben pedig még filmet is forgatunk több részben a termékekről és a rajtuk elvégzett tesztekről.

Egyenlőre ízelítőként tekintsétek meg, ahogy nagy lendülettel nekiveselkedünk és kitelepítjük a kültéri tesztünk résztvevőit a telephelyünkön :)

Természetesen nem csak a saját szórakoztatásunkra rakjuk össze a rendszert, ugyanis ezeken a berendezéseken fognak gyakorolni azok a lelkes érdeklődők, akik részt vesznek majd a hamarosan induló ALTAI műhelyünkön.

A termékekről bővebb információt találtok a megújult honlapunkon.

Hamarosan jelentkezünk a termék ismertető és teszt videókkal, maradjatok velünk!

A bejegyzés trackback címe:

https://sinushullam.blog.hu/api/trackback/id/tr517180473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.